Alkotmányos párbeszéd Gondolatok Drinóczi Tímea könyvét olvasván

| Cikkrészlet

with Nincs hozzászólás
Szerző:
Stumpf István alkotmánybíró; egyetemi tanár, ELTE ÁJK, SZE DF ÁJK

A jog átpolitizálódásának és politika eljogiasodásának korát éljük. Az alkotmányos vitákban az általános tendenciánál karakteresebben fedezhetjük fel a jog és a politika konvergenciáját. Drinóczi Tímea[1] könyve az alkotmányos párbeszéd koncepciójába ágyazva színes, szélesvásznú filmet vetít elénk a globális térben zajló alkotmányos identitással, nemzeti szuverenitással és az alkotmánymódosítások alkotmányosságával kapcsolatos vitákról. Hogy mennyire fundamentális változások zajlanak, arra jó példa egy néhány éve, az ELTE Jogi Karán tartott könyvbemutató. A Tóth Gábor Attila által szerkesztett Constitution for a Disunited Nation kötetben, amely kapcsán Sólyom László és Kis János beszélgetett a szerkesztővel, még egyetlen szó sem esett az alkotmányos identitás vagy az alkotmánymódosítások alkotmányosságának kérdéséről. Ma pedig kevés olyan elemzést találunk, amelyik ne érintené az alkotmányos identitás vagy politikai és jogi konstitucionalizmus kérdését.

Valóban nagyot változott a világ, és az MTA Jogtudományi Intézete elektronikus  onográfiasorozatának első kiadványa ezekre a változásokra vitára ingerlő módon keresi a válaszokat. A könyv fókuszában az állami szuverenitás és az alkotmányos identitás mellett a hatalommegosztás és az alkotmányellenes alkotmánymódosítások problémája áll. A szerző nem rejti véka alá, hogy elkerülhetetlennek látja a globális alkotmányosság, valamint a szupranacionális alkotmányos szabályozás kidolgozásának szükségességét. A globális, liberális, föderalista versus lokális, konzervatív, szuverenista táborok küzdelmében az előbbiek pártján áll. Az öt fejezetre tagolódó, több mint háromszáz oldalas könyv hihetetlen mennyiségű szakirodalmat (közel hatszáz tétel) és több, mint másfél ezer lábjegyzetet használ, amely különösen a digitálisan olvasók munkáját nehezíti meg.

A szerző eltökélt szándéka, hogy megoldásokat keressen a 21. századi alkotmányos kihívásokra. Kísérletet tesz az alkotmányos párbeszéd dogmatikai alapjainak lerakására és a fogalom értelmezési keretként való használatára. Tetszetős elméleti megoldási kísérlet, hiszen mindent be lehet vonni a témakörbe, de a túlságosan kiterjesztő értelmezés miatt éppen a fogalom magyarázó ereje gyengül. Ahogyan Drinóczi írja is, az alkotmányos párbeszéd hol prizma vagy görbe tükör, hol módszer az empirikus folyamatok normatív kezelésére, hol pedig egyfajta „alkotmányos követelmény” a hatalommegosztás alkotmányos szereplői közötti kommunikáció megteremtésére. Az olvasónak lehet olyan érzése, hogy az alkotmányos párbeszéd egy olyan többsávos autópálya, amelyen kényelmesen eljuthatunk a szerző kedvenc triumvirátusának, a szuverenitás, az alkotmányos identitás és az alkotmányellenes alkotmánymódosítás problémáihoz. Az alkotmányos párbeszéd megjelenési formáinál a könyv részletesen foglalkozik a különböző, jórészt liberális, progresszív értékelvű civil szervezetek, nemzetek feletti testületek szerepével. Szívesen olvastam volna nemcsak a liberális, alapjogvédő szervezetek filozófiájáról és aktivitásáról, hanem például az amerikai konzervatív Federalist Society vagy Heritage Foundation szerepéről a transzatlanti alkotmányos párbeszéd elmélyítésében és a jogállamiság értékeinek közép-kelet-európai terjesztésében. Bár kétségtelen, hogy a szerző beavat minket a grúziai és a kirgiz alkotmánymódosítás során lezajlott alkotmányos párbeszéd rejtelmeibe, de az olvasó is érzékeli, hogy a szerteágazó párbeszéd-elméleteket nehéz rendszerbe foglalni. A közjog, a közhatalom gyakorlása hatáskörök, döntési kompetenciák világos elosztását jelenti, amelyek jellemzésekor elég jól kiderül a párbeszéd-elméletek kézzelfogható gyengesége. A szerző kiemelten fontosnak tartja az 1990 januárjában, az Európa Tanács keretei között létrehozott Velencei Bizottságot az alkotmányos párbeszéd kultúrájának elterjesztésében. A Velencei Bizottság tevékenységének három pillére, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság predesztinálta az intézményt az Európai Unió új jogállami mechanizmusában betöltendő kitüntetett szerepére. Az új jogállamisági keretmechanizmus az alkotmányos párbeszéd hívei szerint feltételezi a párbeszédet a tagállami alkotmányos intézmények között és elkötelezett a többszintű alkotmányosság iránt. Sokan bírálják a Velencei Bizottság szerepvállalást, mondván, hogy az új jogállamiság keret sokkal inkább politikai, semmint jogi eszköznek tekinthető. Bertrand Mathieu, francia jogász professzor még élesebben fogalmazza meg a véleményét. Szerinte a Bizottság számos esetben túlterjeszkedik a hatáskörén, sőt egyenesen korlátozza a nemzeti identitást, amikor kifogásolja bizonyos identitással összefüggő rendelkezések (például történelmi hagyományok) alkotmányba emelését, vagy amikor saját tipológiáját akarja ráerőltetni az adott államra.[2]

 

Ön itt egy cikkrészletet talál. A teljes írást az Alkotmánybírósági Szemle nyomtatott változatában olvashatja el. Előfizetni a folyóiratra itt tud.

 


[1] Drinóczi Tímea: Alkotmányos párbeszéd. A többszintű alkotmányosság alkotmánytana és gyakorlata a 21. században. Jogtudományi Alapkutatások 1. MTA TKJTI, Budapest, 2017.

[2] Bertrand Mathieu: Jog a demokrácia ellen? Budapest, Századvég Kiadó, 2018.