Recenzió Koltay András: Sajtószabadság – Egy közös európai eszme szabályozása című könyvéről

Koltay András kötete egy átfogó elméleti kézikönyv a szólásszabadságról, annak európai történetéről és jelenkori szabályozásáról, amely 2025-ben az Ötödik Magyar Jogi Könyvszalon nagydíját kapta az „Elméleti jogászoknak szóló legjobb jogtudományi szakkönyv” kategóriában. A könyv alcíme rámutat, hogy a szerző közös alapként kezeli az európai kulturális hagyományokat, a jogi kultúra és a történelem nemzetek közötti rokon vonásait, amelyek lehetővé tették, hogy az európai uniós jogon és a strasbourgi bíróság gyakorlatán keresztül az európai sajtószabadság általánosan érvényesülő eszméje és annak szabályozása létrejöjjön.

A könyv először angol nyelven jelent meg a Routledge kiadó gondozásában,^[2] és tartalmát tekintve főként európai szabályozási kérdésekről szól. A bővített és frissített magyar kiadás sem részletezi a véleménynyilvánítás magyar alkotmányos szabályozásának kereteit vagy a magyar médiaszabályozás sajátosságait, hanem számos európai uniós tagállam, az Egyesült Királyság és összehasonlításként az Amerikai Egyesült Államok jogfejlődését és megközelítéseit ismerteti.

Koltay András több véleménynyilvánítás szabadságával és médiajoggal kapcsolatos átfogó mű szerzője és szerkesztője. Legjelentősebb művei közé tartoznak a 2009-ben megjelent A szólásszabadság alapvonalai – magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban^[3] című könyv és a 2012-ben Nyakas Levente társszerkesztésével a Magyar és európai médiajog^[4] című kézikönyv, amelynek 2025-ben már a negyedik javított kiadása is olvasható.^[5] Ezek a művek meghatározó szerepet töltenek be a fent megjelölt témákkal kapcsolatos magyar nyelvű szakirodalomban. Az online platformok szabályozása a véleménynyilvánítás jogi szabályozásával foglalkozó szakemberek egyik legaktuálisabb témája, amelyről hazánkban is születtek átfogó művek, mint például Papp János Tamás A közösségi média szabályozása a demokratikus nyilvánosság védelmében^[6] című doktori tézise, Ződi Zsolt Platformjog^[7] című kötete vagy Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig című könyve.^[8] Ezek közül az utóbbi könyv átdolgozott kiadása angol nyelven a külföldi olvasóközönség számára is elérhető.^[9]
A recenzió tárgyát képező könyv illeszkedik a felsorolt művek sorába, és történeti korokon átívelve, a véleménynyilvánítás szabadságának alapvető kérdései felől közelíti meg a sajtószabadság olyan aktuális kérdéseit is, mint a kötetben hangsúlyos szerepet betöltő online platformok szabályozásának témakörét.

A szerző már a bevezetőjében kifejti, hogy bár a sajtó- és véleményszabadságért folytatott küzdelmek végigkísérték a cenzúra eltörlését célzó 17. századi angol jogi szabályozást és a francia forradalmat követő évszázadokat, a közös európai eszme csak a 20. századi rendszerváltásokat követően született meg. A sajtószabadság védelme és a szabad véleménynyilvánítási kérdések a nemzeti identitást is meghatározó tényezők. Ez a gondolat a könyv kiindulási alapja, amely elsősorban a demokrácia, a közügyek vitáinak szabadsága, illetve a közvélemény formálásának lehetőségei és a médiaszabályozás szempontjából szemléli a sajtószabadság fejlődését és érvényesülését. Koltay elismeri az összehasonlító elemzés korlátait, és hogy az egyes államok joga és annak alkalmazása nem kizárólag jogszabályok és bírósági döntések által befolyásolt. Bevezetőjében arra vállalkozik, hogy madártávlatból, az európai államok jogi kultúrájának közös elemeire összpontosítva dolgozza fel az egyes kérdéseket.

A könyv aktuális témákat feszeget, az alapos elméleti alátámasztást nyújtó fejezeteket (I. A szólásszabadság védelme mint a sajtószabadság alapja; II. A sajtószabadság), majd a főként a hagyományos médiaszabályozást bemutató fejezeteket (III. A sajtó szabályozása; IV. A médiaszolgáltatások szabályozása) követően hosszan értekezik az európai szabályozás jelenlegi kihívásáról Az online platformok szabályozása című fejezetben. A könyv a szólásszabadság elméleti igazolása körében társadalmi és filozófiai kérdéseket és igazolásokat is felvet, emellett a jogi szabályozást átfogóan mutatja be az európai uniós és a nemzetközi jogi szabályokon, bírósági döntéseken, az ön- és társzabályozás egyes formáin és a jogi szakirodalom áttekintésén keresztül.

Koltay a szólásszabadság elméleti alátámasztását olyan absztrakt kérdésekről szóló gondolatokkal vezeti be, mint az „igazság” keresése. A szólásszabadságot igazoló elméleteket az igazságra való rátalálás, a demokratikus döntéshozatal és önkormányzás, valamint az egyén kiteljesedéséről szóló igazolás elméletek bemutatásával értelmezi. Ezzel kapcsolatban később kifejti, hogyan olvadtak egybe a kontinentális és az angolszász jogi gondolkodásban a szólásszabadság különböző igazolásai, és hogyan jelenik meg a szólászabadság demokratikus döntéshozatalt támogató jogként való megközelítésének elsőbbsége. Ebben a fejezetben részletesen értekezik a közös európai mércékről, amelyek főként az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából megismerhetőek. A könyv sajátossága, hogy a jogi szabályozás mellett a társadalmi és az intézményes korlátokról is említést tesz, elismerve, hogy a szólásszabadság korlátozása nem csak jogi eszközökkel lehetséges. Ezekre Robert Post nyomán „udvariassági” és „közösségi” normákként hivatkozik, amelyek átszivároghatnak a jogi szabályozásba is.^[10]

A sajtószabadság fejezet a fogalom jogi meghatározásának elemeit, illetve a szólásszabadságtól való eltéréseit járja körül. A szerző álláspontja szerint ezen a területen is számos közös elem azonosítható az egyes európai államok jogában. A sajtószabadságot valamennyi médium szabadságaként értelmezi, elvétve tér ki az egyes médiumtípusokra vonatkozó részletszabályokra. Ebben a fejezetben a médiát kiterjesztően értelmezi, részletesen ír a „média” definiálásának nehézségeiről (II. fejezet 2.2. pont), amelynek körében sorra veszi az „intézményes” és „funkcionális” definíciós megközelítéseket.^[11] Kinek a joga a sajtószabadság? – teszi fel a kérdést a szerző. Ebben a körben nem csak az újságírók, szerkesztők, tulajdonosok, valamint az „egyéni” és „intézményes” megszólalók^[12] közötti különbségeket fejti ki, de az állampolgári újságírás, azaz a nem professzionális, de számos esetben azonos társadalmi funkcióval bíró szereplőkre vonatkozó aktuális kérdéseket is vizsgálja, főként az online tér viszonylatában. Mindezen túl a fejezet részletesen bemutatja a média felelősségének kérdéseit és a sajtószabadságot biztosító többletjogosultságokat, főként az EJEB esetjoga alapján, de Európán túli példákra, valamint médiaetikai normákra vonatkozó hivatkozások is megjelennek a fejezetben. A fejezet végén található következtetések körében Koltay többek között felhívja a figyelmet a szólásszabadság elmélete és jogi gyakorlata között lévő feszültségre, amely abban áll, hogy az elmélet sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a közérdekű kötelezettségekre és a társadalmi felelősségvállalásra, amit a szabályozás csak korlátozottan képes előremozdítani.

A sajtó szabályozásáról szóló rövid fejezet kifejezetten a sajtótermékek szabályozására vonatkozik, amelyek fogalmi körülhatárolása egyértelműbb volt az internet széleskörű elterjedése előtt. Ez a rövid fejezet taglalja, hogy a sajtótermékek már a modern szólásszabadság felfogás megszületését megelőzően léteztek, és a sajtószabályozás megjelenésével nem jött létre olyan részletes szabályozás, mint később a médiaszolgáltatások esetében. Ez a megközelítés a mai napig tetten érhető. A sajtó szabályozása változatos módokon, a nemzeti hagyományokhoz igazodva jelenik meg. A fejezet azonosítja az európai szabályozások közötti jelentős hasonlóságokat, de egyúttal felhívja a figyelmet az eltérésekre is.

A médiaszolgáltatások területén a szerző már a közös európai szabályozással indítja gondolatmenetét, hiszen ezt a területet részletes európai uniós jogszabályok határozzák meg. A fejezet a médiaszolgáltatásokhoz kapcsolódó alapfogalmak ismertetése mellet elméleti és jogi szempontból is széleskörűen igazolja a szabályozás állami és uniós létjogosultságát az egyes részterületeken. A médiapluralizmus és a médiához való hozzáférés kérdésein túl a tartalomszabályozás speciális kérdéseit egyaránt ismerteti. Koltay felhívja a figyelmet az Európai Uniós jog kihívásaira is, például
a médiaszolgáltatások felügyeletének területén, ahol a nemzeti hatóságok eljárását nehezítik a szolgáltatók szabad letelepedése és a határokon átívelő szolgáltatások nyújtása. Annak ellenére, hogy a közös európai szabályozás meghatározó a területen, Koltay a szolgáltatók „forum shopping” magatartásán túl számos kihívást azonosít és foglal állást ezekben a kérdésekben. Felhívja a figyelmet a szabályozás elavultságára abban az értelemben, hogy bár történelmileg érthető a sajtó- és a médiaszolgáltatások eltérő szabályozása, álláspontja szerint a megváltozott technológiai környezetben ennek már nem található elvi alapja. Kiemeli
továbbá, hogy ez a szabályozási különbség az önszabályozás fejlődését is akadályozza, mivel a szigorúbb törvényi szabályok gátat szabnak ezeknek a kezdeményezéseknek, így kérdéses marad, hogy lehet-e hatékonyabban képviselni a fogyasztók és a közönség
érdekeit a hagyományos hatósági megközelítéstől eltérően. A médiapluralizmus elősegítésének kérdésében is a jogszabályok hiányosságára hívja fel a figyelmet. Tekintettel arra, hogy a médiapluralizmus fogalmi elemei bizonytalanok, ezért további jogszabályalkotással vagy médiapolitikai eszközökkel előremozdíthatónak tartja az ezáltal szolgálni kívánt célokat. A fejezetet a szerző azzal a megállapítással zárja, hogy felhívja a figyelmet az Egyesült Államok jogrendszere és az európai megközelítés közötti markáns különbségekre a médiaszolgáltatások szabályozása terén.

Az online platformok szabályozásáról szóló fejezet részletesen foglalkozik a platformok általi szólásszabadság-korlátozás problémáival. Három alapvető problémás területtel szembesíti a szerző az olvasót: 1. A platformok kötelezettségei a jogellenes tartalmakkal szemben, 2. a platformok által alkotott szabályok felhasználók beszédének korlátozására és 3. a tartalmak platformok általi sorrendbe állítása, ami hatást gyakorol az információhoz való hozzáférésre. A fejezet elsősorban a szólásszabadság szempontjából közelít az online platformok szabályozásához, így más súlyos kérdések, mint a felhasználók adatainak védelme,
a területen jellemző erős tulajdonkoncentráció és a szolgáltatások használatának pszichés kockázatai kevesebb teret kapnak.

Koltay részletesen, más szerzők elméleti megalapozására támaszkodva, mutatja be az online kommunikáció okozta változásokat az „olcsó beszédtől”^[13] a „szűrőbuborék” jelenségen át a tömeges dezinformációig. A jogi keretrendszer bemutatásának kiindulási pontját a hatályos európai uniós jogszabályok ismertetése jelenti, de a szerző számos amerikai összehasonlítást tesz a platformok működésének leírása során. Koltay kritikusan mutatja be a platformok általi „beszédszabályozást”, amely álláspontja szerint nem veszi figyelembe a szólásszabadság jogi határait. Az amerikai és az európai gyakorlatot több alapjog érvényesülésének szempontjából vizsgálja. A platformok működése, a jogszabályok és a bírósági döntések elemzése után arra a következtetésre jut, hogy az
Európai Unió tartózkodik attól, hogy platformok mo­derációs tevékenységét a szólásszabadság által védett beszédnek minősítse, az általuk végzett tartalom­priorizálást sem tekinti szerkesztői tevékenységnek. Koltay egyértelműen amellett foglal állást, hogy a platformok képesek a felhasználói szólásszabadság korlátozására, és olyan eszközöket alkalmaznak, amik ezt a korlátozást megvalósítják. Érvelése szerint a platformok nyilvánosságban betöltött szerepe hasonló, mint a hagyományos médiának, így a rájuk vonatkozó szabályoknak is hasonló célokat kéne kitűznie. Habár az európai szabályozás kényszeríti a platformokat a jogellenes felhasználói magatartások elleni fellépésre, egyúttal lehetőséget nyújt arra, hogy „privát beszédkódexeket” alkossanak, és az azokban szereplő szabályokat érvényesítsék. Koltay álláspontja szerint ennek az önszabályozásnak a keretében jóval több tartalmat törölnek, így jogi kötelezettségük a jogellenes tartalmakkal szembeni fellépésre másodlagossá válik.

Záró gondolataiban a szerző Damian Tambinit idézi, aki szerint „[a] sajtószabadság egy folyamatban lévő munka, nem emberi vagy természetes jog.”^[14] Ezzel az idézettel erősíti üzenetét, miszerint az a kérdés, hogy kié a sajtószabadság, nem tekinthető lezártnak. A sajtószabadságot mindenki – beleértve a tulajdonosokat, újságírókat, szerkesztőket, közönséget, tágabban egész országok társadalmát vagy az Európai Unió közösségét – együttes szabadságaként írja le, amely közös felelősség is egyben. A különböző szabadságok összeütközését a jogi szabályozás nem képes minden esetben megnyugtatóan feloldani, azonban a jogi alapvetéseken túlmutató együttműködés gyümölcsöző lehet a társadalom számára. Koltay úgy véli, hogy a sajtószabadság-szabályozás közös európai elemeinek azonosítása után kijelenthető, hogy a szabályozás megteszi a tőle telhetőt a sajtószabadság védelmében. Ezeknek az eszméknek a megvalósulását a jogon túl a demokratikus rendszerek legfőbb szereplői, az egyes emberek erre irányuló akarata és cselekvése teremtheti meg.

A könyv magyar kiadásának kemény kötésén számos nemzetközileg elismert professzor ajánlása olvasható. A szólásszabadság és a médiajog elismert kutatója, Jan Oster, világos elemzésként jellemzi a művet, amely nem jelenhetett volna meg jobbkor. Oster kiemeli ajánlásában, hogy az online platformok, mint a beszéd közzétételére alkalmas új fórumok, megjelenésével áttevődött a hangsúly a média kiváltságairól és jogairól a média kötelezettségeire. A műnek ez az egyik erőssége, hogy a sajtószabadság közös eszméjének meghatározása során jelentős hangsúlyt fektet az online tér okozta kihívásokra, ezzel hozzájárulva a területen zajló kurrens szakmai vitához.

Az egyes kérdéseket a szerző alaposan, történelmi kontextusban értelmezi, gondolatai világosan követhetőek. A szabályozás leírásán túl bőven találkozhatunk más szerzők és Koltay saját állásfoglalásaival. Ez különösen megismerhető a fejezetek végén található következtetések című alfejezetekből, amelyek az egyes részek konklúziói mellett a szerző jelenre és jövőre vonatkozó következtetéseit és véleményét is összefoglalják. A szerző ezekben az értékelésekben markáns szakmai véleményeket fogalmaz meg, amelyekből megismerhető az egyes vitás kérdésekben elfoglalt álláspontja. Mivel a szabad véleménynyilvánításról és a sajtószabadságról való gondolkodás számos mérlegelési kérdést vet fel, ezek az állásfoglalások hozzájárulnak nem csak a hazai, de a közös eszméről való európai gondolkodáshoz is.

A digitális tér szabályozásával kapcsolatban írt jogi témájú kiadványok publikálása szempontjából kihívással teli időszakot élünk, mivel nem csak a jogi szabályozás lohol a technikai fejlődés után, de a szakmai vitákban is nehézséget okoz az újabb és újabb jogalkotás követése. Az olyan online platformszabályozás szempontjából jelentős jogszabályok – mint a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló 2024/1083 rendelet (European Media Freedom Act, EMFA), a politikai reklámtevékenyég átláthatóságáról és célzott folytatásáról szóló 2024/900 rendelet (Transparency and targeting of political advertising, TTPA), és a mesterséges intelligenciáról szóló 2024/1689 rendelet (AI Act) – rendelkezései a kézirat lezárását követően lépnek hatályba, így az alkalmazásuk kérdéseiről a könyv még nem tud beszámolni. Ennek ellenére a mű tartalma és következtetései nem csorbulnak a jogi környezet változásával, mert a jogfejlődés szempontjából egy olyan pillanatban készült, ahonnan már jól látszódnak a hagyományos médiaszabályozás tapasztalatai, de már értékelhetőek a közös európai megközelítés elemei az onlineplatform-szabályozás területén, valamint annak fejlődési iránya is vizsgálható. Így a mű átfogó kézikönyvként szolgálhat a területtel foglalkozó és az érdeklődő olvasók számára.

A felsorolt rendeletek csak néhány uniós jogforrásra utalnak az elmúlt időszak online platformok szabályozásához kapcsolódó jogalkotásából, amelyek korábban nem létező európai uniós integrációt jelentenek a nyilvánosság szabályozására. E rendeletek megalkotásával az Európai Unió olyan közös keretrendszert hoz létre, amely meghatározza a következő évek tömegkommunikációját, a médiában dolgozók és a felhasználók véleménynyilvánításának kereteit. Ezzel a közös normák jelentősen befolyásolhatják a tagállamok demokratikus folyamatait is, ami számos hatásköri kérdést felvet. Az elkövetkezendő években kiderül, hogy az Európai Unió „terjeszkedő” szabályozása előmozdítja-e a „közös európai eszmét”.

^[1] Walter Lippmann: Public Opinion (Blacksburg: Wilder Publication [1992] 2010) 175. Hivatkozik rá: Koltay András: Sajtószabadság. Egy közös európai eszme szabályozása (Budapest: ORAC Kiadó 2024) 13.

^[2] András Koltay: Media Freedom and the Law: The Regulation of a Common European Idea (Abingdon: Routledge 2024).

^[3] Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai – magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban (Budapest: Századvég 2009).

^[4] Koltay András–Nyakas Levente (szerk.): Magyar és európai médiajog (Budapest: CompLex Kiadó 2012).

^[5] Koltay András: Magyar és európai médiajog (Budapest: Wolters Kluver 2025).

^[6] Papp János Tamás: A közösségi média szabályozása a demokratikus nyilvánosság védelmében (Budapest: Wolters Kluwer 2022).

^[7] Ződi Zsolt: Platformjog – Elméletek és hatályos szabályok (Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó 2023).

^[8] Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig (Budapest: Gondolat 2022).

^[9] Gergely Gosztonyi: Censorship from Plato to Social Media (Cham: Springer International Publishing 2023).

^[10] Robert C. Post: The Constitutional Concept of Public Discourse: Outrageous Opinion, Democratic Deliberation, and Hustler Magazine v Falwell, Harvard Law Review 1990/3, 601–686.

^[11] Jacob Rowbottom: Media Law (Oxford: Hart 2018) 22–24.

^[12] Frederick Schauer: Towards an Institutional First Amendment, Minnesota Law Review 2005/89, 1256–1279.

^[13] Eugene Volokh: Cheap Speech and What It Will Do, The Yale Law Journal 1995/104, 1805–1850

^[14] Damian Tambini: Media Freedom (Oxford: Polity 2021) 138.