Absztrakt
Az Európai Unió hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a fogyasztói jogok védelmére, a légiutasok pedig bizonyos értelemben egy sajátos fogyasztói csoportnak tekinthetőek, akiknek a jogait egy külön uniós jogforrás, a 261/2004/EK rendelet hivatott biztosítani, illetőleg védeni. A rendelet különösen a beszállás megtagadása, valamint a járatok törlése vagy jelentős késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítségnyújtás közös szabályait állapítja meg. Azáltal, hogy a 21. századra a repülés lehetősége az átlagember számára is a mindennapok részévé vált, és azáltal, hogy a fapados légitársaságok egyre nagyobb súllyal vannak jelen az európai légiközlekedési piacon, a rendeletnek számottevő gyakorlata alakult ki az Európai Unió Bírósága előtt. A tanulmányban ezen luxemburgi bírósági gyakorlat egy szeletét, a légijáratok késésével kapcsolatos ügyeket tekintem át, felvázolva azt a fejlődési irányt, illetőleg azokat a jogértelmezést igénylő főbb kérdéseket, amelyeket az Európai Unió Bírósága az elmúlt években kialakított. A tanulmány témájának (és a rendeleten alapuló esetjog áttekintésének) különös aktualitást ad, hogy jelen tanulmány kéziratának lezárásakor is folyamatban van a rendelet átfogó felülvizsgálata.
Kulcsszavak: légiutas, légijárat késése, járattörlés, kártalanítás, az utasok magas szintű védelme, kárenyhítés
I. Bevezetés
A fapados légitársaságok térhódításával a repülés már nem csupán a felső tízezer kiváltsága: a müncheni sörfesztivál, egy budapesti operaest, vagy akár egy párizsi hétvégi városnézés ma már az átlagpolgár számára is a mindennapok része lehet, hiszen a légi közlekedés egy szinte mindenki számára elérhető közlekedési formává vált Európában.[1] A tagállamok közötti mobilitás erősödése, valamint Európa nagyvárosainak egyre szélesebb közönség számára való hozzáférhetővé válása az európai integráció további elmélyülésének is erőteljes ösztönzőjévé vált;[2] nem véletlen, hogy kezdetben kifejezetten harmonikus volt a viszony a fapados légitársaságok és az Európai Unió között.[3] Ezt a kezdeti harmóniát azért némiképp beárnyékolta az Unió fellépése egyes társaságok feltételezett versenyellenes magatartásával szemben.[4]
[1] A Ryanair, az EasyJet és a WizzAir jellegzetesen fapados
– extra szolgáltatásokat mellőző – működése és versenyképes árazása a légi közlekedést széles körben hozzáférhetővé tette Európában.
[2] Nathan Charlton: Low cost airlines lend citizens a ‘European’ identity. Café Babel, 2009. augusztus 17.
[3] Lásd: Low-cost founding fathers: How cheap air flights are bringing Europeans together, The Economist, 2005. január 27, elérhető: www.economist.com/europe/2005/01/27/low-cost-founding-fathers.
[4] Példaként említhető a Ryanair esete, amely nyilvános vételi ajánlat útján akart irányítást szerezni az Aer Lingus felett.
A Bizottság ezt 2007-ben megtiltotta, arra hivatkozva, hogy a tervezett felvásárlás több Írország és a kontinens közötti útvonalon jelentős mértékben torzította volna a versenyt. Lásd COMP/
M.4439 – Ryanair/Aer Lingus (Bizottság, 2007) HL C 47/9.