Absztrakt
A pótmagánvád jogintézménye lassan 20 esztendeje része hazánk büntető eljárásjogi szabályozásának, ugyanakkor megítélését újabb és újabb jogértelmezési és jogalkalmazási nehézségek övezik. Ezt támasztja alá az Alkotmánybíróságnak a pótmagánvád jogintézményéhez kapcsolódó széleskörű és egyre bővülő gyakorlata, valamint önmagában az a tény is, hogy a pótmagánváddal összefüggésben említést érdemlő számban érkeznek az Alkotmánybíróságra indítványok. A jogintézményt övező bizonytalanságok feloldásában a kapcsolódó alkotmánybírósági határozatok szerepe kiemelkedő. A törvényi szintű szabályok értelmezéséhez és alkalmazásához ugyanis az Alaptörvényből levezethető követelmények rendszere adja az alkotmányos alapokat. A jelen tanulmány célja az Alkotmánybíróság pótmagánvádhoz kapcsolódó gyakorlatának a bemutatása és annak segítségével azon szempontok feltárása, amelyek a pótmagánvád alkotmányos megítélését, a pótmagánvádnak az alapjogvédelem rendszerében elfoglalt helyét meghatározzák.
Kulcsszavak: pótmagánvád, Alkotmánybíróság, alkotmányos büntetőjog, büntető eljárásjog, sértetti jogok
I. Bevezetés: a pótmagánvád helye a büntető eljárásjog rendszerében
A jogalkotó 2003. július 1-jétől kezdődően szélesítette ki a sértett büntetőeljárási jogosítványait a pótmagánvád jogintézménye – ismételt[1] – bevezetésével. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) eredeti szövegállapotában is rendelkezett arról, hogy a sértett mely esetekben léphet fel pótmagánvádlóként.[2] A törvény normaszöveg-javaslatához fűzött indokolás a pótmagánvád intézményét „[a] hatósági tétlenség, illetve tárgyszerűtlen eljárás talán legfontosabb korrekciós” eszközeként nevesítette. A pótmagánvádlóként való fellépést a jogalkotó akkor tekintette indokoltnak, ha a hatóság döntése mérlegelésen alapult, és a sértettnek reális lehetősége volt arra, hogy a bírósági döntést kikényszerítse.[3] Az indokolás értelmében továbbá a jogintézmény megteremtésével a jogalkotó célja nem volt más, mint a „sértetti jogok bővítése.”[4] Erre ugyanakkor csak a törvény szabta szigorú keretek között biztosított lehetőséget.
Cikk letöltése PDF formátumban
[1] Az 1896. évi büntető perrendtartás vezette be első alkalommal a hazai jogrendszerbe a pótmagánvád intézményét a közvádlói monopólium korrektívumaként. A jogintézményre irányadó szabályozást az 1951. évi III. törvénynek az 1954. évi V. törvénnyel elfogadott novellája helyezte hatályon kívül.
A módosítás eredményeként a pótmagánvád gyakorlati lehetősége 1954. augusztus 1. napjával megszűnt.
[2] A jogszabály közlönyállapot (1998. III. 23.) szerinti szövege:
„A pótmagánvádló
53. § (1) A sértett az e törvényben meghatározott esetben pótmagánvádlóként léphet fel, ha
a) az ügyész a vádat elejtette,
b) az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette.
(2) A pótmagánvádló halála esetén helyébe – harminc napon belül – egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet.”
[3] Lásd: a régi Be. javaslathoz fűzött általános indokolás II/6. és VI. pontjait.
[4] 1998. évi XIX. törvény indokolása, Részletes indokolás, Az 53. §-hoz „A sértetti jogok bővítése érdekében a törvény 53. §-a rendelkezik a pótmagánvádló intézményéről. A pótmagánvádló a közvádra üldözendő ügyekben léphet fel az e törvényben meghatározott esetben. A törvény rendelkezései szigorú korlátok közé szorítják a pótmagánvádló fellépését. Nem indokolt a pótmagánvádlókénti fellépést engedélyezni abban az esetben, ha maga a törvény biztosít lehetőséget az ügyésznek arra, hogy – bár a vádemelés feltételei fennállnak – mégse éljen ezzel a jogával (vádemelés elhalasztása, vádemelés részbeni mellőzése). A pótmagánvádló a bírósági eljárást a régi Be. 199. § (2) bekezdése esetében, valamint akkor kényszerítheti ki, ha az ügyész a vádat elejtette.
A pótmagánvádló halála esetén 30 napon belül a (2) bekezdésben felsorolt hozzátartozója vagy a törvényes képviselője a helyébe léphet. Ez a rendelkezés arra az esetre vonatkozik, amikor a sértett már pótmagánvádlóként fellépett, és a halála ezt követően következik be. Ha a sértett ezt megelőzően hal meg, a régi Be. 51. § (3) bekezdésének rendelkezését kell alkalmazni.”