Bevezető

A Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága nemzetközi összehasonlításban is rendkívül széles hatáskörökkel rendelkezik. Hatáskörei közül kiemelt helye van az utólagos absztrakt normakontrollnak, de nem igazán ez a hatáskör jellemzi a bíróságot. A kassai székhelyű Alkotmánybíróság strasbourgi jellegű, ugyanis tevékenységének túlnyomó többségében a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatával az egyének jogait sértő egyedi aktusokat kontrollálja és garantálja az alapjogi relevanciával bíró jogszabályok alkotmánykonform értelmezését. A   bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatával kapcsolatban Szlovákia Alkotmánybíróságának az Alkotmány 2002-ben hatályba lépett ún. Nagy Novellája^[1] óta nagyon széles körű alkotmányos juriszdikciója van. Ez azt is jelenti, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz elbírálása során „élő“ ügyekben vizsgálja felül a   rendes bíróságok eljárásainak észszerű időtartamát, előzetes intézkedéssel ideiglenesen felfüggesztheti a   megtámadott jogerős bírói döntés hatályát, és ha arra a   következtetésre jut, hogy a megtámadott döntés alkotmányellenes, a döntést megsemmisítheti és visszaküldheti a rendes bíróságnak újratárgyalásra, megtilthatja a további jogsértést és pénzbeni elégtételt ítélhet meg a panaszosnak. Az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozatában a támadott bírósági döntéssel ellentétes alkotmányértelmezését megküldi a rendes bíróságnak, amely azt respektálva köteles meghozni az indokolt korrekciós döntését. Szlovákia Alkotmánybírósága az elmúlt évtizedekben doktrinálisan, esetjogában is kitárta az ajtót az alkotmányjogi panaszok előtt, hiszen alkotmányjogi panasszal bírósági eljárások és döntések, illetve a bíróságok mulasztása is támadható, és nemcsak a végső döntések, de a kiterjesztő alkotmánybírósági értelmezéseknek köszönhetően bizonyos esetekben a közbeeső, nem ügydöntő aktusok is.

Feszültségek a rendes bíróságok és az Alkotmánybíróság között

Az első komolyabb feszültségek a rendes bíróságok (főleg Szlovákia Legfelsőbb Bírósága) és az Alkotmánybíróság között abból adódtak, hogy az alkotmányjogi panasz bevezetése után, kezdetben a rendes bíróságok újabb instanciának vélték az Alkotmánybíróságot, hiszen az ügyek (és leginkább a jelentősek) már gyakran nem a rendes bíróságokon végződtek és ennek szükségességét a bírói szervezetek nehezen fogadták el, mivel a törvényesség és egyben az alkotmányosság effektív és alkalmas védőinek tartották az addigi bírósági rendszert. A rendes bíróságok nem tartották szükségesnek újabb garanciák kiépítését annak érdekében, hogy a bíróság alapjogi ítélkezésében alkalmazott alkotmányértelmezés alkotmányellenessége kiküszöbölhető és az alapjogokat érintő egységes alkotmányértelmezés biztosított legyen. Miután az Alkotmánybíróság ismételten judikálta, hogy csak azokban az ügyekben jár el érdemben, amelyek valamilyen alapvető alkotmányjogi kérdést vetnek fel, és, hogy „[a]z alkotmánybíróság nem része a rendes bíróságok rendszerének, hanem az Alkotmány 124. cikke alapján az alkotmányvédelem független bírói szerve“^[2] és feladata nem az egyszerű törvényi védelem, hanem az alkotmányvédelem, a szakmai diskurzus leginkább a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatának határaira terelődött át.

Ön itt egy cikkrészletet talál. A teljes írást az Alkotmánybírósági Szemle nyomtatott változatában olvashatja el. Előfizetni a folyóiratra itt tud.

[1] a 90/2001 számú alkotmánytörvény

[2] I. ÚS 335/06 számú AB határozat