Absztrakt

Az elemzés célja az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlatnak, az azzal összefüggésben felmerült vitás kérdéseknek, bizonytalanságoknak a feltérképezése és összefoglalása abból a célból, hogy a jövőben ezek az ügyek egységes szempontrendszer alapján legyenek eldönthetők. A kutatás kifejezetten az Alkotmánybíróság 2012 óta hozott döntéseire – elsősorban a határozatokra –, az abból leszűrhető tanulságokra koncentrál. A tanulmány szerkezetét tekintve követi a határozatok alapján körvonalazható diszkriminációs döntési modellt – foglalkozik az eltérő bánásmód, a hátrány és a homogén csoport vizsgálatának kérdéseivel, illetve az igazolhatóság problémájával, kategorizálva a lehetséges megkülönböztetések eseteit is –, de nem törekszik arra, hogy a jogegyenlőség minden potenciális elméleti és gyakorlati aspektusával foglalkozzon. A tanulmány általános következtetése, hogy egyenlőségi ügyek esetében elsősorban az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdése tárgyi védelmi körével (hatókörével) és az igazolhatósági tesztekkel kapcsolatos bizonytalanságok jelentenek problémát, és ezzel összefüggésben – az egyenlőséghez való jog tág értelmezése mellett érvelve – felvázolja a tisztázás és a lehetséges továbblépés irányait is.

Kulcsszavak: alapjogi teszt, diszkrimináció, egyenlőséghez való jog, eltérő bánásmód

I. Az egyenlőség vizsgálatának általános szempontjai és döntési modellje

Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés első mondatának egyenlőségi klauzulája (pozitív irányú megközelítés, ún. általános egyenlőségi szabály) és a (2) bekezdés szerinti hátrányos megkülönböztetés vagy diszkrimináció tilalma (negatív irányú megközelítés) az egyenlőséghez, egyenlő bánásmódhoz való jog két, szorosan összetartozó aspektusát jelentik. Az egyenlőség – más alapjogoktól eltérően – nem kötődik az életviszonyok tartalmilag körülhatárolható köréhez, „[a] diszkrimináció tilalma és az általános egyenlőségi szabály önálló tilalom, illetve alapjog, de nem önmagában alkalmazandó szabály, mivel […] csak valamely norma által biztosított joggal vagy előírt kötelezettséggel, illetve egyedi intézkedéssel összefüggésben értelmezhetők az abból eredő követelmények.”^[2] Ugyanakkor „valamely norma” alatt csak az Alaptörvényen kívüli normákat értjük: mivel az Alaptörvény a vizsgálat mércéje, a XV. cikk nem nyújt védelmet olyan megkülönböztetés ellen, amely kifejezetten az Alaptörvényben rögzített.^[3] Ehhez hasonlóan elutasításhoz vezet, ha a támadott konkrét döntés által megvalósított különbségtétel alapszik az Alaptörvényen.^[4] Értelmezést igénylő kérdés esetében viszont – mivel „egyetlen szabálynak sem lehet olyan tartalmat tulajdonítani, amellyel egy másik kiüresedhetne”, az „Alaptörvény zárt, ellentmondásmentes rendszer”^[5] – jelentősége van e cikknek is.

Ön itt egy cikkrészletet talál. A teljes írást az Alkotmánybírósági Szemle nyomtatott változatában olvashatja el. Előfizetni a folyóiratra itt tud.

^[1] A tanulmány a szerzőnek az Alkotmánybíróságon működő joggyakorlat-elemző csoport keretében végzett kutatási tevékenysége eredményein alapszik, és a 2012 óta hozott határozatokat elemzi, az Alkotmánybíróság Határozatai 2020. évi 12. számában (2020. május 21-én) megjelent döntésekig bezárólag.

^[2] 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [56].

^[3] Jellemző példa a választójog állampolgársághoz kötése az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében.

^[4] Például az önkormányzat pótmagánvád benyújtására vonatkozó kérelmének elutasítása: 3031/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [32].

^[5] 33/2012. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [94].