Életre ítélve

| Cikkrészlet

with Nincs hozzászólás
Szerző:
Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság volt elnöke; egyetemi tanár, SZE-DF-ÁJK

I. Elmélkedés életről és halálról

A 30 éves magyar rendszerváltás ikonikus intézménye az Alkotmánybíróság, ennek egyik ikonikus határozata a halálbüntetés eltörlése. Nemcsak máig vitatott határozat, de rendkívül inspiráló is: gondolatokat ébreszt, továbbgondolásra késztet. Ezekből kötök egy gondolatcsokrot a határozat 30. születésnapjára. Írásom címe a „Halálra ítélve” fogalmi ellentétpárja, az érem másik oldala. A halálbüntetés eltörlése, azaz a halálra ítélés tilalma ab ovo életre ítélést eredményez, függetlenül ennek az életnek a milyenségétől, minőségétől, a méltósággal való összeegyeztethetőségétől. Márpedig ha vannak az élettel összeegyeztethetetlen betegségek, állapotok, akkor – az élethez és méltósághoz való jog monista felfogásából adódóan – lehetnek a méltósággal összeegyeztethetetlen életek is. Ráadásul a halálbüntetés eltörlése nem jelenti egyúttal a halál eltörlését is. Mivel az ember élete – miként minden más élőlényé is – véges, minden ember ab ovo „halálra van ítélve”. Persze ha igaza van Albert Einsteinnek, hogy nincs sötétség, csak a fény hiánya, nincs hideg és fagy, csak a hő hiánya, úgy nincs halál sem, csak az élet hiánya. Ez a különös felfogása az életnek és a halálnak azt jelenti, hogy minden ember eleve véges életre van ítélve, tehát „végesélet-tudatos” (másként: haláltudatos) életet kell élnie, a rendelkezésére álló rövidebb-hosszabb idő alatt kell önmaga emberségét (minden egyes emberre, az egész emberiségre kivetítve, összesítésben: az emberiességet) megvalósítania, kiteljesítenie. Ez az élet tartalma és értelme, ami nem jog, hanem alapvető emberi kötelesség, az emberi kötelességek forrása. Erre kap további időt és esélyt az életre ítélt, elkerülve az Alkotmánybíróság által eltörölt halálbüntetést. Gondolatmenetem csupán illusztrációja annak, hogy milyen dimenziókban lehet és kell még a halálbüntetés eltörléséről gondolkodni. Erre a merészségre az is indított, amit párhuzamos indokolásukban Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön hangsúlyoztak: „Az ember létezése és méltósága, mint maga az emberi egység, valójában nem is jog, mert az emberi lényeg a jog számára tulajdonképpen transzcendens, azaz hozzáférhetetlen. Az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban az emberi élet és méltóság ezért nem is mint alapjogok, hanem mint a jogok forrásai, mint jogon kívüli értékek szerepelnek, amelyek sérthetetlenek. E sérthetetlen értékek tiszteletben tartásáról és védelméről kell a jognak gondoskodnia. Ez a védelem – és csakis ez – viszont már a jog dimenziója.” Ami ebből újra és újra hangsúlyozandó, az az, hogy vannak a jogon kívül is alapvető értékek, amelyek még a jog által is sérthetetlenek és védelmezendők, amelyek lehetnek alapvető jogok és kötelességek forrásai. Nézzük meg közelebbről a jogon kívüli és a jogon túli emberi lényeg néhány más dimenzióját.

 

Ön itt egy cikkrészletet talál. A teljes írást az Alkotmánybírósági Szemle nyomtatott változatában olvashatja el. Előfizetni a folyóiratra itt tud.