Az európai jog elsőbbsége számos ponton kihívást jelent a nemzeti alkotmányok és az ezek felett őrködő alkotmánybíróságok számára. A kihívások egy része a két jogrend – az európai és a nemzeti – közötti anyagi jogi természetű viszonyból származik: a nemzeti, illetve az uniós jog érvényessége és alkalmazhatósága abban az esetben, ha ezek ellentmondanak egymásnak. A kihívások másik oldala eljárásjogi természetű: mi a jelentősége és a szerepe az előzetes döntéshozatali eljárásnak az alkotmányos rendszerben. Ezzel összefüggésben legalábbis két kérdésre kell választ kapnunk: az egyik, hogy mi a szerepe az előzetes döntéshozatalnak az alkotmánybírósági eljárásban, a másik pedig, hogy mi az alkotmányjogi megítélése az előzetes döntéshozatali eljárásnak a tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából.
A kérdés természetesen előfeltételezi, hogy az Alkotmánybíróság bíróságnak legyen tekinthető az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke alapján, ami, főleg az Alaptörvényt megelőző szabályozás alapján, vitatott volt. [1] A korábbi Alkotmány és alkotmánybírósági törvény alapján elfogadott azon álláspont, hogy az Alkotmánybíróság – különösen azért, mert absztrakt normakontrollt végez – nem felel meg az EUMSZ 267. cikke szerinti kritériumoknak, a maga idejében nem volt dogmatikailag megalapozatlan, de ma már meghaladottnak tekintendő. Ennek egyik oka az, hogy az Alkotmánybíróságok előtt zajló eljárások az Alaptörvénynek köszönhető intézményi reformok következtében súlypontilag már más jellegűek, és a személyes érintettség nélküli actio popularis helyét átvették az egyedi érintettséget megkövetelő konkrét jogviták. A másik indok pedig az Európai Bíróság gyakorlatára vezethető vissza: az EUMSZ 267. cikke szerinti bíróság fogalmát mindig is a gyakorlat alakította ki hol szűkítően, hol kiterjesztően.[2] Pontosan az alkotmánybíróságok egyre intenzívebb előterjesztési gyakorlatának következtében,[3] amellyel szemben az Európai Bíróság nem támasztott formai akadályokat, a bíróság fogalma ténylegesen is átfogja az alkotmánybíróságokat, és ezért szinte kizárt, hogy a magyar Alkotmánybíróság egy esetleges előterjesztése a formális kritériumokon bukna el.
1. Az előzetes döntéshozatal az alkotmánybírósági eljárásban
1.1. Széttöredezett normakontroll az európai alkotmánybíráskodás rendszerében
Az alkotmánybíráskodás jellege alapvetően változott meg az európai integrációban. Egyrészt állandó kérdés az alkotmánybíróságok előtt, hogy alkotmányosan milyen mértékű hatáskör-átengedés lehetséges az Európai Unió intézményei számára, másrészt az alkotmánybíróságok lassan elvesztették a normakontroll monopóliumát.
Ez a monopóliumvesztés ugyancsak két dimenzióban jelenik meg. Egyrészt felmerül annak a kérdése, hogy a normakontroll során mennyiben kell az alkotmánybíróságoknak az uniós jogot is figyelembe venniük, és ennek következményeképpen mennyiben kötelesek az uniós jogilag érintett kérdést az Európai Bíróságnak előterjeszteni (ezzel a kérdéssel foglalkozunk lentebb). Másrészt a rendes és közigazgatási bíróságok maguk is abba a helyzetbe kerültek, hogy a közvetlenül alkalmazandó és elsőbbséggel bíró uniós jog alapján saját hatáskörben félretehetik az uniós jogba ütköző belső jogszabályokat, és ehelyett az uniós joggal konform megoldást választhatnak, vagyis lényegében normakontrollt gyakorolhatnak az uniós jog alapján és akár a nemzeti alkotmánnyal szemben is. Ez a jog nemcsak a felsőbíróságokat, hanem akár az első fokon eljáró bíróságot is megilleti.
[1] Chronowski Nóra – Nemessányi Zoltán: „Európai Bíróság – Alkotmánybíróság: felületi feszültség” Európai Jog 2004/3. 19-29. Valamivel árnyaltabban Vincze Attila: Das abstrakte Normenkontrollverfahren im Rahmen des Vorabentscheidungsverfahrens, Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis De Rolando Eötvös Nominatae Sectio Iuridica, Tomus LII, Annus 2011, 193-202 old.
[2] Ld. C-111/94 sz. ügy, Job Centre; C-178/99 sz. ügy, Salzmann; C-182/ 00 sz. ügy, Lutz.
[3] Ld. osztrák Alkotmánybíróság C-171/01 sz. ügy, Wählergruppe “Gemeinsam Zajedno/Birlikte Alternative und Grüne Gewerkschafterinnen/UG”; C-465/00, C-138/01 és C-139/01 sz. egyesített ügyek, Rechnungshof kontra Österreichischer Rundfunk és mások; C-143/99 sz. ügy, Adria-Wien Pipeline GmbH und Wietersdorfer & Peggauer Zementwerke GmbH kontra Finanzlandesdirektion für Kärnten; C‑293/12. és C‑594/12. sz.,egyesített ügyek Digital Rights Ireland; A litván alkotmánybíróság C‑239/07. sz. ügy, Julius Sabatauskas és társai; a belga Cour d’arbitrage C‑212/06. sz. ügy, Gouvernement de la Communauté française és társai; az olasz alkotmányíbróság C‑169/08. sz. ügy, Presidente del Consiglio dei Ministri kontra Regione autonoma della Sardegna; a hesseni tartományi alkotmánybíróság C‑158/97 sz. ügy, Georg Badeck (ehhez Wolfram Cremer: „Vorabentscheidungsverfahren gemäß Art. 177 EGV und mitgliedstaatliche Verfassungsgerichtsbarkeit – Zum Verhältnis von gemeinschaftsrechtlicher Vorlagepflicht und abstrakter Normenkontrolle” Bayerische Verwaltungsblätter 1999 266-270); A német Szövetségi Alkotmánybíróság C-62/14 sz. ügy, Gauweiler és mások (ehhez az előterjesztéshez ld. Franz C. Mayer: „Rebels without a cause? Zur OMT-Vorlage des Bundesverfassungsgerichts”, Europarecht 2014. 473–513; Mattias Wendel: „Kompetenzrechtliche Grenzgänge: Karlsruhes Ultra-vires-Vorlage an den EuGH“, 74 ZaöRV (2014), 615-670; időközben a német Szövetségi Alkotmánybíróság az EKB egy másik programja tekintetében (Public Sector Purchase Programme (PSPP)) is előzetes döntéshozatalt kezdeményezett (Beschluss vom 18. Juli 2017 – 2 BvR 859/15), ehhez részletesen Ulrich Hufeld: „Machtkampf im Dreieck: Die Europäische Zentralbank und ihre Kontrolleure in Karlsruhe und Luxemburg” in: Christian Schubel/Stephan Kirste, Peter-Christian Müller-Graff/Oliver Diggelmann/Ulrich Hufeld (szerk.): Jahrbuch für Vergleichende Staats- und Rechtswissenschaften – 2016/2017 (Nomos: Baden-Baden, 2017) pp. 11 – 44.