Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Rektor Asszony, tisztelt Professzor Asszonyok és Urak, tisztelt Jogász Kollégák!
Egy könyv megjelenése mindig ünnep. Emlékezhetünk még olyan időkre, olyan politikai rendszerekre, amelyek a könyvet ellenségnek tekintették. Elégették, tiltották és bezúzták a könyveket. Ma szívós jogállami építőmunkánk eredményeképpen más idők járnak Magyarországon. Ma a könyveket megünnepeljük, és mi mindannyian azért gyűltünk itt egybe a festői szépségű Károlyi-Csekonics-palota termeiben, hogy az összes könyvek közül a nekünk jogászoknak legkedvesebb könyveket, a jogi könyvtermés legjavát megünnepeljük és díjazzuk.
Nagy ünnep a mai. Egyrészt azért, mert az Első Magyar Jogi Könyvszalon megrendezésével a nagy múltú Magyar Jogászegylet dr. Trócsányi László elnökletével olyan hagyományteremtő vállalkozásba fogott, amely hiányteremtő és amelyre méltán büszkék lehetünk.
[1] A szöveg a 2021. szeptember 18-án elhangzott köszöntőbeszéd szerkesztett változata.