Bibó István az 1947. január 16-án elhangzott akadémiai székfoglalójának „Az államhatalmi ágak elválasztása egykor és most” címet adta.[2] A szövegben gyakran alkalmazza a „hatalommegosztás” kifejezést is, nem véletlen, hogy a későbbi szakirodalom[3] gyakran felváltva használja az elválasztás és a megosztás szót, érzékelve, hogy a lényeget illetően, mind a történelmi gyökerében, mind az alkotmányjogi jelentésében egymáshoz nagyon közel álló, jelentős átfedést tartalmazó fogalmakról van szó. E tanulmány címében a „hatalommegosztás” szerepel, bár kiindulópontként helyesebb lenne az államhatalmak elválasztásáról beszélni, és ezt követően lehet megkísérelni az államhatalmak elválasztásának történelmileg kialakult, a hatalom korlátozására irányuló legfontosabb alkotmányos és politikai célját kifejező, ma már elsősorban a nemzetközi kapcsolatok rendszerében részben más és szélesebb körben érvényesülő hatalommegosztás fogalmának elemzését.
A hatalommegosztás fogalma tehát szélesebb és mélyebb az államhatalmi ágak elválasztásánál. A két fogalom kapcsolata az eszköz és a cél viszonyaként is leírható, mivel az elválasztás már a megosztás elemét is magában foglalja, és ez vezet a valóságos célhoz, a hatalom koncentrációjának megakadályozásához, a hatalom korlátozásához. Ugyanakkor a hatalmi koncentrációval szembeni fellépésnek más eszközei is vannak és maga a hatalommegosztás a hatalmi ágak elválasztásán túl, más területeken és eszközökkel is érvényesíthető.
Bibó István azonban az akadémiai székfoglalójában nemcsak ebben a kevésbé központi kérdésben lép túl a székfoglalójának szűkebb témáján és veti fel a minden tudomány számára időtől és tértől független, legalapvetőbb kérdéseket.
Az első ilyen kérdése, hogy a (politika) tudományának tárgya „az államélet jelenségeinek leírására, kategorizálására, tipizálására, rendszerezésére és megértésére irányuló törekvés” vagy pedig „az államélet jó irányba való terelésére, a moralisták szavával élve erkölcsös, az utilitaristák szavával célszerű, az evolucionisták szavával haladó, egyszóval helyes berendezésére irányuló törekvés”.[4] Tudjuk jól, hogy erre a kérdésre Bibó István nem egyszerűen az akadémiai székfoglalójában, hanem az egész életművével válaszolt. Az államélet jó irányba való terelésére, helyes berendezésére irányuló törekvések sorában pedig nem kétséges, hogy a moralisták útját választotta, bár tisztelte a célszerűséget, az államélet helyességének az alapját mindenekelőtt az erkölcsben látta és ezt bizonyította be életútjával. Finom távolságtartással utal a „haladó” evolucionistákra, jól érezvén, hogy a haladás nem biztos, hogy mindig a jó és helyes irányba vezet és ha rossz a haladás iránya, akkor helyesebb azt gátolni vagy legalább lassítani.
A másik kérdés, amelyet Bibó dilemmaként vet fel, „hogy mint egyrészt a politikai gondolkodás elvonásai mindig egy konkrét politikai és társadalmi helyzet talaján születnek meg, ugyanakkor az a törekvés, hogy általános érvényű igazságokhoz jussunk el, olyan sémákat állíttat fel velünk, melyek minél frappánsabban felelnek meg a pillanatnyi helyzetnek, annál könnyebben dogmákká válnak, és ha későbbi időpontban más szerkezetű valóságra kell őket alkalmazni, súlyosan megterhelik a konkrét feladatokat.”[5]
[1] A szöveg a Szegedi Tudományegyetemen rendezett Bibó István Centenáriumi Emlékkonferencián, 2022. április 27-én tartott előadás szerkesztett változata.
[2] BIBÓ István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most, Bibó István munkái (Centenáriumi sorozat 1, Argumentum Kiadó – Bibó István Szellemi Műhely) 307–332 o.
[3] A székfoglalóról az általam ismert legrészletesebb elemzést Nagy Csongor István írta, 20 évvel ezelőtt, egyetemi hallgatóként. NAGY Csongor István: A hatalommegosztás és az európai társadalomfejlődés összefüggései, Gondolatok Bibó István hatalommegosztás-koncepciója kapcsán, In: TAKÁCS Péter (szerk.): ELTE ÁJK TDK-dolgozatok.: Budapest: ELTE 2002) 281−305. o.
[4] BIBÓ: Az államhatalmak 307.
[5] BIBÓ: Az államhatalmak 316.