Alkotmányos identitás és a tagállami alkotmánybíróságok integrációs felelőssége¹

| Cikkrészlet

with Nincs hozzászólás
Szerző:
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke

2020 novemberében, a 23/1990-es AB-határozat harmincadik évfordulójának emlékére szervezett kerekasztal-beszélgetésen az Alkotmánybíróság korábbi elnökeivel áttekintettük azokat a kihívásokat, amelyekkel az Alkotmánybíróságnak az elmúlt évtizedekben szembe kellett néznie. Olyan megoldandó problémák voltak ezek, amelyekre – pontosabban az azokra adott válaszokra – ma már mint vívmányokra tekintünk. Nem csak a halálbüntetés alkotmányellenessé nyilvánításáról van szó, hiszen idesorolhatjuk a szükségesség-arányosság tesztjét, az emberi méltóságról[2] kialakított alkotmánybírósági álláspontot, és még hosszasan folytathatnánk a sort azokról a jelentős eredményekről, amelyek mára meghatározzák Magyarország alkotmányjogi kultúráját.

Akkori kerekasztal-beszélgetésünkön a múlt nehézségeit és vívmányait követően a jövő kihívásait is számba vettük. Ezen jövőbeli problémák között az alkotmánybíróságok európai integrációban betöltött szerepét meghatározó jelentőségűnek ítéltük meg: az európai egységesülés folyamata meghatározza és formálja alkotmányos berendezkedéseinket, és természetesen vice versa, saját alkotmányos fejlődésünk is formálja az európai integráció menetét. Ezért a következő évtizedekben az uniós alkotmánybíróságok előtt álló egyik legnagyobb kihívás az, hogy felismerjék és érvényesítsék integrációs felelősségüket az európai egységesülés folyamatában.

Ön itt egy cikkrészletet talál. A teljes írást az Alkotmánybírósági Szemle nyomtatott változatában olvashatja el. Előfizetni a folyóiratra itt tud.

 


[1] Jelen írás a 2021. június 17-én, a „Nemzet, Közösség, Kisebbség, Identitás: A nemzeti alkotmánybíróságok szerepe és aktivizmusa az alkotmányos identitás védelmében” című kerekasztal-beszélgetésen elhangzott előadás szerkesztett változata.

[2] Erről részletesebben ld. KUKORELLI István – DELI Gergely: Human Dignity in Hungary, in Paolo BECCHI – Klaus MATHIS (eds.): Handbook of Human Dignity in Europe (Cham: Springer International Publishing 2017) 1–22.